Deficit

2013/02/22. - írta: szofter

Ez minden héten előkerül. Túlzottdeficit-eljárás van, a kormánynak szánalmas sarcokkal sikerül tartania a hiánycélt; hogy milyen áron, az mellékes. Aztán az EU közli, hogy ez így nem megy hosszú távon, ezzel most teljesül ugyan a hiánycél, jövőre azonban újabb sarcok kellenek majd.

És valóban. A recept egyszerű:
1. Állítsunk össze egy, a végletekig optimista költségvetést, amelyben mindenkinél alacsonyabbra taksáljuk az éves átlagos forint/euró árfolyamot, az inflációt, az állampapírok hozamait, valamint mindenkinél fényévekkel magasabbra a gazdasági növekedést.
2. Az év első 9-10 hónapjában nézzük hátradőlve, ahogy minden rendben működik, s csak apró problémák jelennek meg, nem vészesek.
3. Október környékén lássuk be, hogy igazuk volt a károgóknak, jelentsünk be egy megszorításcsomagot, és nevezzük el kiigazításnak, vagy akárminek, csak ne megszorításnak. Majd rágjuk szájba minden lehetséges fórumon, hogy ez nem megszorítás, hiszen nem az a neve.
4. Vegyük észre, hogy ez így még mindig nem az igazi, és jelentsünk be még egy-két csomagot az év végéig.
5. Verjük a mellünket, hogy igen, megcsináltuk, sikerült tartani a hiánycélt.
6. Start over from step one.

Most komolyan, jó ez nekünk? Jó nekünk az, hogy sikerült tartani az előre kijelölt hiánycélt, de cserébe olyan gazdasági visszaesést kaptunk, amire a legpesszimistábbak sem számítottak? Jó nekünk, hogy a költségvetést év közben folyton át kell írni?

Jó a frászt. És erre a gondra megoldást kell találni, mert természetesen az sem lenne jó, ha nem lennének a menetrendszerű év végi megszorítások, és 5-6%-os hiányt produkálnánk. Mert akkor sosem kerülnénk ki az EU-belépésünk óta fennálló túlzottdeficit-eljárás alól - és mert ezt a hiányt csak bődületesen drága hitelből tudnánk fedezni.

A megoldás a realista tervezésű költségvetésben rejlik. Azaz nem számolunk olyan euróárfolyammal, amit egy éve nem láttunk; nem számolunk alacsony inflációval, miközben kéthetente kamatot vág a jegybank; és nem számolunk tündérmesébe illő növekedéssel, amikor mindenki más legfeljebb stagnálást jósol. A másik irányban sem kell túlzásokba esni, de minket ez a veszély nem fenyeget.

Aztán ott van a hiánycél. A maastrichti kritériumok a GDP 3%-át írják elő, a kormányok önként vállalhatnak ennél kisebbet. Tavaly volt egy kósza ötlet, hogy ezt 0,5%-ra kellene csökkenteni, ami nem lenne rossz ötlet, de végül semmi nem lett belőle, maradt a 3%. De nem is baj, legyen 3%. Bármikor érhet egy gazdaságot olyan sokk, amelyet nem lehet előre látni, és borítja az egész költségvetést, mert elmaradnak adóbevételek, illetve extra kiadások jelentkeznek. Ha ez a költségvetési hiánycél rendeltetése, áldásom rá. De általános tapasztalat, hogy nem erre használják. Hanem már a tervezett költségvetési főösszegek is eleve úgy alakulnak, hogy az állam a következő évben a GDP 2,5-3%-ával többet költene, mint amennyit be tud szedni. Aztán imádkoznak, hogy ne jöjjön semmilyen nem várt negatív hatás, mert akkor borul minden, megszorítás kell, és népszerűtlenek lesznek. Ha nem történik semmi gázos, akkor marha büszkék vagyunk, hogy teljesítettük a hiánycélt - ha meg történik, akkor év vége felé adókat emelünk, hogy sikerüljön tartani, és úgy verjük a mellünket.

Ez így nem működhet. Ha úgy terveznénk a költségvetést, hogy nem költünk többet, mint amennyi bejön, akkor átgondolatlan adóemelések nélkül is simán 3% alatt maradnánk. De mit csináljunk, ha mégis hibádzik valami? Ha mégis túl optimisták voltunk, vagy olyan, előre nem látható esemény történt, amely 3%-nál nagyobb hiányt csinálna. Akkor muszáj megszorítani. Nem mindegy azonban, hol mennyire szorítunk meg. A kormány szempontjából mindegy, nekik csak az számít, hogy bejöjjön a pénz, hogy honnan, és hogy ott milyen kárt okoz, mellékes. Rövid távon legalábbis.

De a nemzetgazdaság szempontjából már rövid távon sem mindegy. Ha a mutyiból faragunk le, az jó. Ha kiszámíthatóságot sugárzunk, és bizalmat gerjesztünk magunk iránt a piacon, és ezáltal csökkennek az államadósság kamatterhei, az jó. Ha megszüntetjük a semmirevaló egyetemi képzések állami támogatását, az bizonyos körülmények között jó (például, ha nem két hónappal a jelentkezési határidő előtt jelentjük be). De ha átláthatatlan és értelmetlen különadókkal traktáljuk az egyes gazdasági szektorokat, az nem jó. Ha pedig mindezt átgondolatlanul, átfogó hatástanulmányok nélkül csináljuk, az még annyira sem jó.

Alapos költségvetési reformra van szükség. Jól át kell gondolni, mi az, amit tényleg szükséges, hogy az állam biztosítson, mi az, amit középtávon érdemes megszüntetni, és mi az, amiből akár azonnal is le lehet csípni anélkül, hogy bajt okoznánk. Aztán ezeket - és ezekkel párhuzamosan az adórendszer racionalizálását és a kiadáscsökkentéssel arányosan adócsökkentést - végrehajtani. És persze, nem eleve deficitesre tervezni a büdzsét. A gond csak az, hogy ehhez olyan kormány kell, amelyet nem érdekli, ha nem választják újra, akkor is keresztülviszi ezt a változtatást. Az idő őket igazolná, de a politika legjobb esetben is csak négyéves ciklusokban tud gondolkodni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szofter.blog.hu/api/trackback/id/tr105098855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása