Mocskos szocik

Figyelem! A cím esetleg félrevezető lehet. Nem az MSZP-t tervezem kiosztani. Arra majd máskor kerül sor. Most a Fidesz piszkálja a csőröm.

Hát ez nem semmi. Demagógiáért aztán nem kell a szomszédba mennie a kormánynak. Felröppent a hír, hogy gőzerővel megy a matek: miként lehetne megajándékozni a nyugdíjasokat karácsonyra egy tizenharmadik havi nyugdíjjal. A tizenharmadik havi nyugdíjat önmagában, minden egyéb tényezőtől függetlenül két okból nem támogatom: az egyik, hogy nincs rá pénz (már a jelenlegi tizenkettőre sem), a másik meg, hogy nincs olyan, hogy tizenharmadik hó. Mondjuk megoldható, ott a kétharmad, nosza, töröljük el a Gergely-naptárat, és cseréljük le Viktor-naptárra, amelyben 13. hónap is van. És akkor folyósítsunk 13. havi nyugdíjat, szigorúan tárgyhóban. Addig pedig maradjunk meg a 12 hónapnál.

De van más kifogásom is. Ha valakinek esetleg nem lenne önmagában is eléggé feltűnő, hogy a 13. havi nyugdíj kifizetése és a választások között alig 4 hónap fog eltelni, vagyis elég aljas kampányszaga van a dolognak, akkor ők még mindezt el is ismerik. Hogyaszongya ez csak "egyszeri kompenzáció" lesz, nem állandó juttatás. Pedig szívesen megnézném, ahogy jövő decemberben is várják az extra nyögdíjat, de az csak nem akar jönni.

Az ellenző bloggerek szinte egytől egyig kiemelik, hogy az a plusz egyhavi nyugdíj több, mint duplája annak az összegnek, amit idén az oktatásból kivonnak. Az ilyen jellegű megjegyzéseket általában egy az egyben demagógiának titulálom (és most is van bennük egy adaggal), de most van benne valami. Az oktatás finanszírozása befektetés a jövőbe (most attól aljasul eltekintek, hogy én egyébként a tandíjat, mint olyat, nem ellenzem), a nyugdíjrendszeré pedig "befektetés" a múltba (és az újraválasztásba). Oké, a mostani nyugdíjasok úgy dolgozták le az életüket, hogy az állam megígérte nekik a békés, biztonságos időskort. Ezt az államnak kutyakötelessége teljesíteni mindaddig, amíg bírja, az év tizenkét hónapjában. És ennyi. Pont. Tizenharmadik meg akárhányadik havi nyugdíjakat akkor SE osztogassunk, ha egyébként telne rá - hát még ha nem. Mindaddig, amíg állami nyugdíjrendszer van, nem szeretnék tizenharmadik havi nyugdíjat látni. Magán-nyugdíjpénztári megtakarítását annyi és akkora részletben kéri mindenki, amennyiben és amekkorában akarja, abból miattam kérhetnek hetente akkora járadékot, amekkora most havonta van. De a közösből szigorúan csak az előre megígért és teljesíthető vállalást, egy fillérrel se többet, mert van annak a pénznek jobb helye is.

Az állami nyugdíjrendszer márpedig, attól tartok, még egy darabig fenn fog maradni, és nem úgy lesz vége, hogy mindenkinek magánnyugdíja lesz. Ha Orbánék nem nyúlták volna le tizenhárom év nyugdíjvagyonát, akkor lett volna esély, hogy a teljes privatizáció előbb menjen végbe, mint a Ponzi-féle állami nyugdíjrendszer összeomlása. Most újra kellene kezdeni azt a nagyjából negyven éves folyamatot, amelynek végén már mindenki abban a tudatban kezdi meg pályafutását, hogy tudja, az állam csak végszükség esetén ad nyugdíjat, a felhőtlen vénkort csak a saját takarékosságával tudja biztosítani magának. De ez a piramisjáték már nem fog kibírni negyven évet. Egyhavi nyugdíjat már így is hitelből finanszírozunk, a nyugdíjjárulék már így is horribilis, már csak a nyugdíjak elértéktelenítésével és a nyugdíjkorhatár emelésével lehetne késleltetni a krachot. De azzal sem túl sokáig, negyven évig legalábbis egészen biztosan nem. De hát ugye ez már egy másik kormány problémája lesz.

A választási stratégia nyugdíjasokra való alapozása undorító gyakorlat. A végletekig utálom az összes szocialista demagógot, aki valaha megpróbálkozott vele. Korszaktól, helytől, sikertől, párttól, mindentől függetlenül. Amíg állami nyugdíjrendszer van, nem is adnék teljes értékű szavazati jogot a nyugdíjasoknak. De erről majd egyszer, egy másik posztban.